Pénz, pénz-pénz-pénz, pénzecske
Jöjj-jö-jö-jö-jöjj ide
Pénz, pénz-pénz-pénz-pénz-pénz-pénz, pénzecske
Pénz, most jöjj ide-e-e!
[1. verze]
Lassan már 8 éve én vagyok az ország fasza!
Csak annyit kellett kiabálni: „Ruszkik haza!”
Ami jól jött az a kis lé és nem is féltem
És csak egyik szemem lőtték ki a tüntetésen
Egyre nagyobbak lettünk, mint egy gyülekezet
Csak szidnom kellett a melegeket
Röhögtünk a barmokon, hogy ebből van a pénz
Csak ígérkedni kell, madzag meg méz
Aztán egyértelmű volt, hogy kell egy program
És a gyerekkori cimborákkal jól megmondtam
A stábomnak a nagyrésze köztörvényеs
Ha meg utcára kell menni, akkor ütőképеs!
Egy régi haver előkerült, bekopogott
Pénzszagot érzett, régen olajozott
Tisztára mostuk, vele minden stimmelt
Később ezért csináltam belőle pénzügyminisztert!
[Refrén]
Egy kicsit csurran, cseppen
Innen-onnen jéghidegben
Dögmelegben, 40 fokban
Mert én mindent túlélek!
Rám vannak írva a törvények!
Csurran, cseppen
Az égből pénz kell hogy essen
Mert én mindent túlélek!
A gazdi jóbarátja a készpénznek
[2. verze]
Hopp, egy-két milliárd, ezt eltettem!
Már megérte ma is ezért felkelnem
Az első húsznál még reszkettem
De a többinél már nem stresszeltem
Úgy húz ez a kocsi
Ez a te pénzed, nyugi!
Mindig megtalálom a luxust, bocsi
Vettem órát, táskát, őserdőt
Meg egy jó mélytorkú titkárnőt!
Szóval csak túl kellett élni a választást
Megint kitalálni valami jó bemondást
Kellett valami, amitől féljenek
Valami bonyolult, amit úgy se értenek
A zsidókkal vigyáztunk, mert sokan vannak
És a jó oldalán állnak a pénzescsapnak
A romákat meg basztatni felesleges
Ők jól jönnek, ha jön a célegyenes!
Közbeszervezés kiszervezve, huligánok pipa!
Haverok haverjainak amnesztia!
És ha egy-két firkásznak zsebből fizetsz
A sok lelkesfasz utána mindent kitesz!
Ja!
[Refrén]
Egy kicsit csurran, cseppen
Innen-onnen jéghidegben
Dögmelegben, 40 fokban
Mert én mindent túlélek!
Rám vannak írva a törvények!
Csurran, cseppen
Az égből pénz kell hogy essen
Mert én mindent túlélek!
A gazdi jóbarátja a készpénznek
[Átvezető]
Ó, te mennyei
Ó, te isteni Gangsta!
Ha kell, ő megteszi
Ha kell, ő elveszi, nem adja
Bátor hadvezér, a bőre hófehér
Harcol elvekért, nőért-férfiért
Hazáért, Istenért
Minden gyermekért már!
[Refrén]
Egy kicsit csurran, cseppen
Innen-onnen jéghidegben
Dögmelegben, 40 fokban
Mert én mindent túlélek!
Rám vannak írva a törvények!
Csurran, cseppen
Az égből pénz kell hogy essen
Mert én mindent túlélek!
A gazdi jóbarátja a készpénznek
[Outro]
Ide figyelj mucikám
Tudod, hogy miért csináltok ezt az egészet?
Hogy miért volt ez a kibaszott nagy felhajtás?
Hát mi másért, mi?
Pénz, pénz-pénz-pénz, pénzecske
Jöjj-jö-jö-jö-jöjj ide
Pénz, pénz-pénz-pénz-pénz-pénz-pénz, pénzecske
Jöjj-jö-jö-jö-jöjj ide!
Az anyámat, de szeretem a pénzt!
Címkék
- BENE L 2025 (11)
- BENE 2024 (27)
- BENE L Krisztián (40)
- EZ + AZ (12)
- TÖRTÉNELEM. (25)
- VERSEK 2025 (20)
- VERSEK 2024 (20)
- VERSEK. (30)
2025. február 6., csütörtök
"" Csurran, cseppen ""
❗Csurran, cseppen❗
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
"Meg nem írt levél "
💕Meg nem írt levél💕 Egy levelet, ha írnék neked abban annyi lenne hogy; remélem vagyok annyira jó hozzád, ahogy megérdemled. Én itt vagyok...
-
💕Szerelmedről mesélni💕 Szerelmedről mesélni, szinte lehetetlen! Hiszen érthetetlen bennem is e kép. Inkább eléneklem, vagy talán lefeste...
-
💕Tavam 💕 Hámlik az arcomról, a fiatalság pora. Lehajtom fejem ahogy a terhek csüngenek. Gyűlnek a bajok, s a reményvesztés sora. De mégs...
-
....Ne szórakozz az 50 felettiekkel. ❗❗ Komolyan. Ők nem csak egy generáció – ők egy teljesen más túlélési faj. Kemények, mint az egyhetes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése